Képzés ELTE-n: gazdálkodás és menedzsment
Város: Utrecht
Fogadóintézmény: Utrecht University
Ösztöndíj: Erasmus+ Részképzés
Az én Erasmus kalandom – Utrecht, Hollandia
Az én Erasmus utam hivatalosan 2025. augusztus 25-én indult a bécsi vasútállomásról. Ha viszont teljesen őszinte akarok lenni, ez a kaland már jóval korábban elkezdődött. Valahol aközött a pillanat között, amikor megkaptam az értesítést arról, hogy felvettek Erasmusra, és aközött, amikor végre sikerült lakást találnom Utrechtben.
Sokan tudják, hogy Hollandiában jelenleg komoly lakhatási válság van, amit én személyesen is megtapasztalhattam. Az egyik lehetőségem az volt, hogy megpályázok egy kollégiumi szobát. Ezekre azonban versenyjelentkezéssel lehetett bekerülni. Az úgynevezett SSH oldalán lehetett jelentkezni 2025. május 31-én reggel 10:00-kor. Ez elsőre talán nem hangzik különösebben stresszesnek, de a valóság egészen más volt: 10 óra 3 perckor már az összes addig elérhető szoba elkelt. Ez jól mutatja, mekkora verseny volt a lakhatásért.
Az első szoba, amit kinéztem – egy olcsóbb, megosztott szoba – már elkelt, mire rákattinthattam volna. Pánikba esve gyorsan kiválasztottam a következő elérhető szobát, remélve, hogy még sikerül lecsapnom rá. Ebben az is motivált, amit egy barátom mondott: „Ha itt nem találsz lakhatást, akkor nagy eséllyel nem fogsz kijutni.” Utólag visszagondolva ezt talán kicsit túlzásnak érzem, hiszen vannak ismerőseim, akik más úton találtak szállást, bár kétségtelen, hogy nem volt egyszerű.
A lényeg viszont az, hogy végül sikerült szobát szereznem, és a hab a tortán az volt, hogy kiderült: magyar szobatársam lesz.
Így érkeztünk el az indulás napjához. Az addig számomra teljesen ismeretlen szobatársammal együtt vágtunk neki a körülbelül 17 órás vonatútnak. Már az elején viccelődtünk azzal, hogy ilyen hosszú utazás után vagy azonnal megöljük egymást, vagy örök barátok leszünk. Szerencsére a második forgatókönyv valósult meg.
Az utunk a Bécs és Amszterdam között közlekedő Nightjet éjszakai vonattal történt. Kabinos jegyet vettünk, ami azt jelentette, hogy egy kisebb fülkében utaztunk. A csomagjainkat – két nagy bőröndöt és egy túrahátizsákot – szerencsére le tudtuk pakolni a bőröndtárolóba, így a kabinban egészen kényelmesen elfértünk. Egy apró, de hasznos tanács mindenkinek, aki Erasmusra készül: ne vigyetek felesleges dolgokat. Hazafelé ugyanis már nagyjából kétszer ennyi csomagunk lett.
Miután megérkeztünk, a következő kihívás az volt, hogy megtaláljuk a kollégiumot. Bár ez elsőre bonyolultnak tűnt egy teljesen új városban, végül meglepően könnyen vettük ezt az akadályt is. Innentől kezdve pedig egy igazán élményekben gazdag félév vette kezdetét.
Az Erasmus-időszak nemcsak a tanulásról szólt, hanem rengeteg új ember megismeréséről, különböző kultúrák találkozásáról és sok felejthetetlen élményről. Utrecht egy gyönyörű, pezsgő egyetemi város, ahol mindig történt valami: közös programok, kirándulások, új barátságok és rengeteg spontán kaland.
Ez az időszak számomra nem csak egy külföldi félévet jelentett, hanem egy olyan tapasztalatot, amely sok szempontból megváltoztatta a gondolkodásomat és maradandó emlékeket adott.